Örömmel és izgatottan vettünk részt az idén ősszel is megrendezett játékos ügyességi váltóversenyen. Helyszíne az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola tornacsarnoka, mely önmagában élmény és kihívás nagycsoportos óvodásaink számára. Az iskola új szlogenje a „Mozogj, ne kütyüzz!” mindannyiunk számára elgondolkodtató tartalommal bír. Ma gyermekeink sajnos túl sok időt töltenek IKT eszközök használatával, ezért is fontos felhívni a figyelmet a sportolásra, mozgásra. A Dél-Kelenföldi Óvoda programjában is kiemelten kezeli az egészséges életmódra nevelést, mint érték, melynek egyik legfontosabb megerősítése a testi nevelés. Itt lehet megtanulni és tudássá tenni már 5-6 évesen a mozgás örömét, az együttműködést, az önmagam legyőzéséből eredő testi, lelki, szellemi többletet, ami fontos nemcsak az egészség számára, hanem a jellem fejlődéséhez is. Ennek tudatában szeretnénk minél több közös programot szervezni a Grosics Sportiskolával, így biztosítva egyfajta folytonosságot azoknak a gyermekeknek, szüleiknek, akik törődnek gyermekeik hosszú távú ezen értékek megvalósítására.