SNI? BTMN? Mit jelent ez?
Először is fontos tisztáznunk: vannak olyan kisgyermekek, akiknek elengedhetetlenül szükségük van szakember támogatására a felnövekedésben. Ők azok, akik bár nem kérték, mégis egy nehéz csomaggal indultak útnak, akik különleges bánásmódot igényelnek. Róluk a köznevelési törvény is külön ír. Ők azok a gyerekek, akik kiemelt figyelmet igényelnek, mert valamilyen akadályozottsággal élnek, sajátos nevelési igényűek (SNI): legyen ez mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszéddel kapcsolatos állapot, vagy autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő gyermek.
De különleges bánásmódú gyermek az is, aki az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási nehézséggel küzd, és a szakértői bizottság úgynevezett BTMN (beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézség) kategóriába sorolja.
Nekik törvényben biztosított joguk, hogy a köznevelési intézményben gyógypedagógiai vagy fejlesztőpedagógiai ellátásban részesüljenek; a járási vagy megyei szintű szakértői bizottságok állapítják meg e jogosultságot és jelölik ki a fejlesztendő területeket. A gyermek érdeke, hogy a lehetőség szerinti legkorábbi időpontban kapjon diagnózist – és persze ellátást is, hiszen így a legérzékenyebb, legfogékonyabb korban kapja meg azt a segítséget, amely a hátrányok csökkentéséhez szükséges.
Mi, az óvoda saját alkalmazásában álló gyógypedagógusai látjuk el ezen óvodások fejlesztését, saját szakterületünknek megfelelően: hallás - és beszédnevelést kapnak a hallássérüléssel élő kisgyermekek; mozgásfejlesztést a mozgássérüléssel élők - és azok, akiknek a szakértői javaslata mozgásfejlesztést ír elő; komplex gyógypedagógiai fejlesztést; komplex nyelvi fejlesztést; továbbá logopédiai ellátást - a fejlesztési területeknek megfelelően.
Ki jelzi, ha baj van?
Sok esetben a szülő saját maga szembesül olyan nehézségekkel a mindennapok során, amelynek megoldása meghaladja az erejét. Ilyenkor saját maguk is fordulhatnak a szakszolgálatokhoz, kitöltve és beküldve a szakértői kérelmet.
Azonban ma már a szülők türelmesebb szeretettel veszik körül a gyermeküket, mint a régebbi időkben. Bizony a tapasztalatok azt mutatják, hogy olyankor is, amikor igazán nagyon nehezek a mindennapok. Ilyenkor a védőnő és az óvónők feladata az, hogy beszélgetést kezdeményezzenek: talán nem a szokványos ütemben, a szokványos módon fejlődik a gyermek. Ettől természetesen sokan nagyon megijednek, visszahúzódnak, megbántódnak, miközben a jelzést adó személy csak jót akar, a gyermeknek a legjobbat - vállalva annak a nehézségét, hogy a szülő ezt támadásnak veszi. Pedig ezek mögött a jelzések mögött mindig hosszas töprengés, alapos megfigyelés, sokféle problémamegoldó próbálkozás van.
Kérem ezért azokat a szülőket, akik ebben a helyzetben találják magukat, próbáljanak nyitott szívvel fordulni kollégáim, az óvónők felé! Mindannyiunk közös, okos, óvó szeretete, tudása tudja csak sikeres iskolakezdés felé terelni azokat a gyerekeket, akiknek plusz megsegítésre van szüksége. Ennek első lépése pedig mindig a legnehezebb mindegyik fél részéről.
De mi a helyzet a többiekkel?
Mi van abban az esetben, amikor nem ennyire nagy a baj? Amikor csak kisebb nehézségeket észlel a szülő vagy a pedagógus? Mikor érdemes segítséget kérnünk óvodás korú gyermek esetén? Melyek a leggyakrabban előforduló helyzetek?
Akkor, ha azt látjuk hogy új mozgásokat, mozgásformákat nehezen tanul meg a gyermekünk, ha a mozgáskoordinációja gyenge, darabos, sokszor lever dolgokat, nekimegy tárgyaknak. Ha mozgásszegénység jellemzi: fontos tudnunk, hogy nincs lusta gyermek! De gyakran a másik véglet is megjelenik: a sajtkukacok, akik nem tudnak egyhelyben ülni soha, még a reggeli közben is futnak néhány kört. Ha nehezebben megy a rajzolás, a színezés, érdemes megnéznünk az egyéb finommotorikai tevékenységeket is: ha itt is elmaradást látunk, időben kell segítséget kérnünk. Ha úgy látjuk, gondjai vannak a saját testén való tájékozódásban, akár még az öltözködés közben is, vagy a térben való tájékozódás során; ha nagyon nehezen alakul ki, melyik is a domináns keze. Nagyon gyakori jelenség ma már, hogy a külső ingerekre való túlérzékenység a hétköznapi tevékenységek akadályozója.
De gyakran nehezebben megfogalmazhatóak a problémák. Ha úgy látjuk - érezzük, hogy nehezen érthető a beszéde, nehezen fejezi ki magát, gondjai vannak a beszéd területén. Nehéz eldönteni például, hogy nem figyel vagy inkább nem emlékszik egy utasításra a kisgyerek? Vajon pontosan érti a hozzá intézett kéréseket, utasításokat? Az okozza a gondot, hogy nem igazán tudja kontollálni az indulatait? Gyakran kiszáll sértődötten feladathelyzetből vagy játékokból? Nehezen fogad el a saját szabályrendszerén túl más szabályokat? Ennek olyan sok oka lehet, amit talán nem is egy szakember tud kibogozni.
Ha a fentieket, vagy egyéb, a hétköznapi életet megnehezítő dolgot tapasztalunk, fontos tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül: az óvoda dolgozói szívesen segítenek, fordulhatunk hozzájuk problémáinkkal, osszuk meg az óvónővel ezeket a gyanújeleket! Lehet, hogy ők meg tudnak nyugtatni minket: hiszen olyan helyzetekben is látják gyermekünket, amiben mi nem. Sokszor a kortárs közösség nagyon motiváló a kisgyermekek számára, és olyan dolgokra is képesek, amelyeket mi el sem tudunk képzelni. Vagy éppen tudnak adni olyan tanácsot, amellyel egyszerűen, a hétköznapokba beépíthető módon tudunk segíteni. Valamint tudnak olyan segítő szakembereket - óvodán belül és kívül is - akik eligazíthatnak a gyermeknevelés labirintusában.
De akkor most vigyem fejlesztésre?
Minden gyereknek szüksége van fejlődésre és támogatásra. De mit jelent ez a gyakorlatban? Az átlagos fejlődésű gyerekeknél nem kell speciális fejlesztés, ha úgy látjuk, hogy agyerek a saját tempójában, nagyjából életkorának megfelelően halad. Nekik elég a sok, változatos játék, sokféle mozgásos tapasztalatszerzés, beszélgetés a szülőkkel, közös élmények, mese - lehetőleg könyvből olvasva, vagy “ fejből mesélve”.
De ne ijedjünk meg akkor sem, ha óvónők, vagy egyéb szakemberek fejlesztést javasolnak. Ilyenkor ugyanis nem arról van szó, hogy a gyereket „javítani kell”, hanem arról, hogy olykor valakinek plusz segítség kell, és ezt a legérzékenyebb, legfogékonyabb korban kell számára megadnunk.
Majkó Erzsébet
gyógypedagógus (szomatopedagógus és hallássérültek pedagógusa)
TSMT terapeuta
Források:
2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
Farmosi István : Mozgásfejlődés. Flaccus Kiadó, 2021.
Carol Stock Kranowitz, M. A.: Zűrzavaros gyermek.Studio Nagy Bt. 2012.
