Az 1997-es év innovációja volt óvodánkban az Apróka Próba napjának bevezetése, amikor is az újonnan óvodába érkező gyermekek beavatása, befogadása történt meg különböző játékos feladatokon keresztül. Az elmúlt években a hármas próbatétel: testi, lelki és szellemi kihívások vártak új óvodásainkra saját csoportjaikban: végig kellett pldául menniük egy akadálypályán, megnevezni kedvenc barátjukat, vagy elmondani, melyik a szomszédos két csoport. Ezen feladatok által nem csak megismerték az óvoda épületét, dolgozóit, megtanultak könnyebben eligazodni az épületben és kicsit közelebb kerültek a többi csoport pedagógusaihoz, de társaik bíztatása és az önálló feladatmegoldás önbizalommal is töltötte el őket, valamint a közös ünneplés, a csoportos póló felöltése tette igazán nagy eseménnyé és jelentős pillanattá azt, amikor igazi Mozgolódássá és Süni, Katica vagy Mókus csoportos óvodássá váltak.
Az idei évben igyekeztünk még inkább kiterjeszteni a próba területét, emellett óvodánk mozgásos profilját is hengsúlyozni, így minden csoport egy-egy mozgásos feladattal készült. A csoportokból egy óvónéni indult el az új gyermekekkel néhány nagycsoportos kíséretében, akik minden feladatnál biztatták és segítették a kisebbeket. A játékos megmérettetések során mindig az adott csoport állatkájának kellett valamiféle módon segítséget nyújtani, mindig mesébe, történetbe szőve azt.
A Kotyogó csoportban akadálypályán áthaladva segítettek a kicsik és nagyok színek szerint válogatni az összekeveredett tojásokat, a Teknős csoportban pedig elsajátíthatták a teknőcös mozdulatok csínját-bínját, még a teknős-táncot is. A Cinke mama tojásait segítettek visszahelyezni a fészekbe, az elveszett kis Katicát pedig visszavezették a mamájához. Elemlámpával a sötét barlangban megtalálták a Mackót, Mókus mamával pedig diót szedtek télire. A Nyuszinak a répák keresésében segédkeztek, a Méhecskéknek pedig a virágpor gyűjtésében. Végül kis Süniként a hátukon vitték az “élelmet”. Mire ezt a sok feladatot elvégezték, minden csoport állatkájának jó szolgálatot tettek.
Minden csoport magával vitt a hosszú útra egy pecsételős füzetet is, amibe a sikeres küldetések után megkapták a csoportok állatos nyomdáit. Az összes pecsét összegyűjtése után ugyan kissé fáradtan, de élményekkel telve indultak vissza csaját csoportjukba, ahol már kíváncsian várták őket társaik. Az ünneplés egészen ebédig tartott, vagy tán még annál is tovább! Aki nem hiszi… Járjon utána!